demokrata párt

Kényszerű döntést hozott meg Joe Biden, miközben gyűlnek a feje felett a viharfelhők

Kényszerű döntést hozott meg Joe Biden, miközben gyűlnek a feje felett a viharfelhők

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház. Eközben az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő pedig visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.

Furcsa időpontban dönthetnek a demokraták Joe Biden sorsáról

Furcsa időpontban dönthetnek a demokraták Joe Biden sorsáról

Az amerikai Demokrata Párt vezetése augusztus elején tartott távszavazással szeretné megerősíttetni Joe Biden elnökjelöltségét, jóval a párt hivatalos elnökjelölő konvenciója előtt - derül ki a Demokrata Nemzeti Bizottság elnöke által aláírt levélből, amelyet a sajtó szerdán hozott nyilvánosságra.

Nincs vége: szép csendben folytatódik a Biden visszalépését célzó belharc

Nincs vége: szép csendben folytatódik a Biden visszalépését célzó belharc

A CNN arról ír több, párton belüli forrásra hivatkozva, hogy noha a nyilvános felszólítások elcsendesedtek az elmúlt napokban, a demokraták zárt ajtók mögött nem tettek még pontot a Joe Biden újbóli indulása körül kipattant vita végére. A pártvezetés azonban kitart amellett, hogy Bident virtuálisan, már a nagygyűlést megelőzően hivatalos jelöltté avassák.

Kimondta Barack Obama embere: Joe Biden már nem az, aki volt

Kimondta Barack Obama embere: Joe Biden már nem az, aki volt

Barack Obama volt demokrata elnök egyik fehér házi tanácsadója szerdán megtörte a csendet Joe Biden alkalmasságával kapcsolatban. Jon Favreau, aki az Obama-adminisztráció alatt beszédírásért felelős igazgatóként dolgozott 2009 és 2013 között, azután szólalt meg, hogy a New York Timesban megjelent George Clooney visszalépésre felszólító véleménycikke - írja a Fox News.

Demokrata nagyágyú könyörög Joe Bidennek:

Demokrata nagyágyú könyörög Joe Bidennek: "az ország jövője forog kockán!"

Richard Blumenthal amerikai szenátor csatlakozott azokhoz a demokrata törvényhozókhoz, akik aggodalmukat fejezték ki Joe Biden elnökjelöltsége kapcsán. Szerdán újságíróknak nyilatkozva Blumenthal kifejtette, hogy komolyan fél attól, hogy Bident nem fogják újraválasztani és Donald Trump lesz az elnök, ami egzisztenciális válságba sodorhatja Amerikát.

Sorsfordító pillanathoz érkezett Joe Biden kampánya, miközben  a Fehér Házat a valós állapota eltitkolásával vádolják

Sorsfordító pillanathoz érkezett Joe Biden kampánya, miközben a Fehér Házat a valós állapota eltitkolásával vádolják

Lassan két hét telt el azóta, hogy június végén összecsapott egymással Joe Biden hivatalban lévő elnök és republikánus elődje, Donald Trump. Miközben Trump hozta a kötelezőt, és megszokott formáját nyújtotta annak minden pozitív és negatív vonzatával együtt, a demokrata elnök az újraválasztási kampánya eddigi leghatalmasabb kihívásába ütközött. A jelenlegi legnagyobb kérdés, hogy Biden jelöltsége túléli-e a párt nagygyűléséig tartó időszakot, az elmúlt időszakban viszont egy másik kulcsfontosságú témáról is egyre több szó esik az amerikai médiában: hogyan fajulhatott idáig a Biden egészségügyi állapotát övező helyzet, ki tudott erről, és mekkora felelősség terheli a Fehér Házat, de akár magát a sajtót is?

Amerikai elnökválasztás: fontos szövetségeseket szerzett Joe Biden, akik mentőövet dobhatnak neki

Amerikai elnökválasztás: fontos szövetségeseket szerzett Joe Biden, akik mentőövet dobhatnak neki

A függetlenség napi hosszú hétvége után hétfőn visszatértek Washingtonba a Kongresszus törvényhozói, az amerikai média pedig kapott az alkalmon, hogy Joe Biden elnök jövőjével kapcsolatos kérdésekkel bombázzák a politikusokat. A demokrata elnök szempontjából pozitív fejlemény, hogy több jel is arra mutat, fontos politikusokat tudhat maga mögött.

Interjúban próbálta menteni a menthetőt Joe Biden - Elmondta, mi vezetett a katasztrofális vitateljesítményhez

Interjúban próbálta menteni a menthetőt Joe Biden - Elmondta, mi vezetett a katasztrofális vitateljesítményhez

Az amerikai demokrata szavazókat és politikusokat hidegzuhanyként érte Joe Biden és Donald Trump elnökjelöltek múlt pénteki vitája: a regnáló elnök erőtlennek, fáradtnak tűnt, sokszor a saját mondandójába zavarodott bele. Hamar el is indultak a találgatások arról, hogy egyáltalán alkalmas-e egy szuperhatalom irányítására. A demokraták jelöltje most az ABC adásában George Stephanopoulosnak adott interjúban próbált meg tiszta vizet önteni a pohárba.

Tagadja az amerikai elnökjelölt, hogy grillezett kutyával pózolt volna

Tagadja az amerikai elnökjelölt, hogy grillezett kutyával pózolt volna

Robert F. Kennedy Jr. független amerikai elnökjelölt "egy rakás hulladéknak" nevezte a Vanity Fair magazin cikkét, amely azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta a családja korábbi bébiszitterét, valamint hogy egy nyárson sült kutyával pózolt Dél-Koreában - írja a BBC.

Titokban vették fel Trump pikírt reakcióját: ez a kendőzetlen véleménye a Bident övező pletykákról

Titokban vették fel Trump pikírt reakcióját: ez a kendőzetlen véleménye a Bident övező pletykákról

Donald Trump volt amerikai elnök biztosra vette, hogy a hivatalban lévő demokrata, Joe Biden kiszáll az elnökválasztási versenyből a múlt heti vitán nyújtott gyenge teljesítménye után, amit Trump szerint ő ért el. A várható republikánus elnökjelölt emellett Kamala Harris alelnökről is megosztotta a nyomdafestéket nem tűrő véleményét egy közösségi médiában keringő videó tanúbizonysága szerint.

Nincs nyugta Bidennek: újabb párttársa nyugdíjaztatná az elnököt

Nincs nyugta Bidennek: újabb párttársa nyugdíjaztatná az elnököt

Raúl Grijalva arizonai kongresszusi képviselő szintén arra kérte Joe Biden amerikai elnököt, hogy lépjen vissza a 2024-es elnökválasztástól. Ezzel Grijalva lett a második hivatalban lévő demokrata törvényhozó, aki nyilvánosan szólította fel erre Bident, aki egyelőre kitart a versenyben maradás mellett - írja a Hill.

Feladja a küzdelmet Joe Biden? – Határozott válasz érkezett az elnöktől

Feladja a küzdelmet Joe Biden? – Határozott válasz érkezett az elnöktől

Joe Biden amerikai elnök tegnap támogatóinak küldött levelében határozottan kijelentette, folytatja a 2024-es újraválasztási kampányát, annak dacára, hogy egyre nagyobb spekuláció övezi az esetleges visszalépését a demokrata jelöltségtől. Az elnök és pártja hangulatáról eltérő képest festenek le a nyilvános nyilatkozatok és a szivárogtatások.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.